Mvilaghaboru.hupont.hu

Gyermekkor

Adolf Hitler 1889. április 20-án, az Osztrák–Magyar Monarchia területén, Németországtól nem messze, Linztől 90 km-re lévő felső-ausztriai Braunau am Inn kisvárosban született. Alois Hitler (1837–1903) vámügyi tisztviselő és unokahúga, egyben harmadik felesége, Klara Pölzl negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. A házaspár hat gyermeke közül csak Adolf és Paula érték meg a felnőttkort. Apja, Alois Hitler házasságon kívüli gyermekként született és anyjának vezetéknevét (Schicklgruber) viselte egészen 40 éves koráig, 1876-ig, amikor is mostohaapja, Johann Georg Hiedler nevét vette fel. A névváltoztatáskor a Hiedler név betűzését minden valószínűség szerint egy hivatalnok változtatta „Hitler”-re. Adolf Hitlert később többször érte támadás emiatt – politikai ellenfelei azzal vádolták, hogy valójában nem igazi Hitler, hanem Schicklgruber, bár ezt a nevet sohasem viselte, már születésekor Hitlernek anyakönyvezték. A szövetséges propaganda is kihasználta Hitler apjának névváltoztatását, a második világháború alatt Heil Schicklgruber feliratot tartalmazó szórólapokat dobtak a német városokra.

Hitler nem volt biztos apai nagyapjának kilétét illetően, ám minden valószínűség szerint Johann Georg Hiedler vagy annak öccse, Johann Nepomuk Hiedle volt az.

Alois Hitlernek foglalkozásából adódóan családjával együtt gyakran el kellett költöznie, először Braunauból Passauba, aztán Lambachba, majd Leondingba és Linzbe. A fiatal Adolf általános iskolai évei alatt még jó tanuló volt, ám hatodikos korában (1900/1901), első gimnáziumi évében megbukott és évet kellett ismételnie.

Hitler ezt később apjával szembeni lázadásként magyarázta, aki mindenáron azt akarta, hogy fia kövesse őt a vámtisztviselői pályán, miközben Adolf valójában festő szeretett volna lenni. Apja 1903. január 3-án 65 éves korában hunyt el. Adolf iskolai teljesítménye ezután sem javult, végül 16 évesen, érettségi nélkül hagyta ott az iskolát.

Fiatalkori évei Bécsben és Münchenben

1905-től az apja halála után kapott árvasági támogatás, valamint az anyjától és nagynénjétől kapott pénz viszonylag kényelmes megélhetést biztosított számára.

A bécsi Művészeti Akadémia felvételi vizsgáján két alkalommal is megbukott (1907 és 1908), mely érzékenyen érintette, ám ezután sem kezdett újabb munka vagy más szakma keresésébe. Ezt követően festőként próbált megélni Bécsben, képeslapokról másolva festményeire látképeket, melyeket aztán kereskedők és turisták vásároltak meg. Becslések szerint az első világháborút megelőző években 2000 képet festhetett.

Hitler Bécsben kezdte magáévá tenni az antiszemita nézeteket. Bécs ekkoriban nagy létszámú zsidó kisebbségnek adott otthont, akik közül sokan Kelet-Európából odavándorolt ortodox zsidók voltak. Hatással volt rá ez időben többek közt az antiszemita Lanz von Liebenfels fajelmélete, és az olyan antiszemita politikusok agresszív retorikája, mint Karl Lueger bécsi polgármester, vagy Georg Ritter von Schönerer, a pángermán mozgalom vezetője („Führer”-e).

Hitler magáévá tette az „árja faj” felsőbbrendűségébe vetett hitet és azt a nézetet, miszerint a zsidók az árja faj természetes ellenségei és Németország gazdasági problémáinak elsődleges okozói. Ez az ideológia alapozta meg Hitler későbbi politikai nézeteit. Ám ez időben még nem volt politikailag aktív. Közeli barátja és ezekben az években szobatársa, August Kubizek visszaemlékezései szerint sokkal inkább érdekelték Richard Wagner operái, mint a politika.

Miután másodszor is megbukott a Művészeti Akadémia felvételijén, Hitler kezdett kifutni a pénzből. 1909-ben egy hajléktalanszállásra költözött be, majd 1910 elején egy szegény munkásotthon lett az állandó lakhelye. Építkezéseken dolgozott segédmunkásként, és képeslapokat festett, így jutott némi pénzhez.

1913-ban kisebb összegű apai örökségének kézhezvétele után Münchenbe költözött. Itt érdeklődése egyre inkább az építészet és Houston Stewart Chamberlain rasszista írásai felé fordult, ám továbbra sem tett semmit azért, hogy szakmát szerezzen magának. A Németországba költözéssel egy időre ki tudott bújni az ausztriai hadkötelezettsége alól, ám az osztrák hatóságoknak végül sikerült letartóztatniuk. Salzburgi orvosi vizsgálatát követően és egy kérvény benyújtása után engedélyezték számára, hogy visszatérjen Münchenbe. Bár az osztrák katonai szolgálatot így el tudta kerülni, 1914. augusztus 16-án a Német Birodalomháborúba lépését követően szinte azonnal önkéntesként jelentkezett a bajor hadseregbe.

Az I. világháborúban

Adolf Hitler 1916. október 26-án

A 16. bajor „List” tartalékos gyalogezred tizedeseként szinte a háború teljes időszaka alatt futárszolgálatot látott el a nyugati fronton. Feladata az ezredparancsnokság és a fronton harcolók lövészárkai közötti üzenetek eljuttatása volt, gyakran súlyos tüzérségi- és géppuskatűz alatt. 1914 decemberében a Vaskereszt második fokozatával tüntették ki. 1916 októberében az észak-franciaországi harcokban sebesülés érte a lábán; felépülése után, 1917 márciusában tért vissza a frontra. 1918. augusztus 4-én megkapta a Vaskereszt első fokozatát.

Felettesei elismeréssel nyilatkoztak róla, ám bajtársai között nem volt népszerű a tisztekkel szembeni kritikátlan hozzáállása miatt, melyet így jellemzett később, a sörpuccsot követő 1924-es per során: „A feletteseket tisztelni, senkinek nem ellentmondani, vakon engedelmeskedni” (németül: „Den Vorgesetzten achten, niemandem widersprechen, blindlings sich fügen”).

Nem sokkal a háború vége előtt, 1918. október 14-re virradó éjjel, egy brit mustárgáz-támadás áldozata lett Wervicktől délre, az ypres-i front közelében, melynek következtében átmenetileg elveszítette látását. Rövid belgiumi kezelése után a pomerániai Pasewalkba szállították. Az ottani kórházban érte a háború végének híre.

Weimari Köztársaság

Az NSDAP korai évei

A Weimari Köztársaság idején Adolf Hitler a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) vezére lett. 1923 tavaszán, a kommunista felkelés hírére elkezdte a náci párt átszervezését. Olyan, később kulcsfontosságú pozíciókat betöltő embereket vett ekkor fel, mint Joseph Goebbels, Rudolf Heß, Hermann Göring, és felkészítette a hadseregét. Ezév novemberében kirobbantotta a sörpuccs néven elhíresült felkelést, de Weimari Köztársaság hadserege leverte a katonáit, ő pedig börtönbe került. Pere 1924-ben kezdődött, hazaárulásáért öt évre ítélték, amelynek letöltésére a landsbergi erődbe szállították. De 1 évet töltött börtönben. Börtönévei alatt Rudolf Hessnek diktálta Mein Kampf című könyvének szövegét. A Mein Kampf két részből áll. Az első Hitler életét és pártját mutatja be, illetve ismerteti meg az olvasóval. A második rész a Nemzetiszocialista párt eszméit, szabályait, a Hitler-köszönés módját írja le. Adolf Hitler 1925-ben szabadult a börtönből.

A hatalom megszerzése

Hitler politikai fordulópontja a nagy gazdasági világválság során érkezett el, amely Németországot 1930-ban érte el. Az 1919-ben megalakított demokratikus rendszert a konzervatívok sosem fogadták el igazán, ugyanakkor a fasizmust ellenezte ez a rendszer. A szociáldemokraták, és a hagyományos parlamenti pártok nem tudtak megbirkózni a gazdasági válság okozta problémákkal. 1930-ban a Nemzetiszocialista Párt a viszonylagos ismeretlenségből hirtelen 18,3%-ot szerzett és 107 képviselői helyet a Reichstagban, amellyel a második legnagyobb párttá vált.

Hitler a német parasztok, háborús veteránok, középosztálybeliek támogatására apellált, akik az 1920-as infláció és a gazdasági válság következtében fellépő munkanélküliség legnagyobb szenvedői voltak. A városi munkásság általában közömbös volt Hitler nézeteivel szemben, Berlin és a Ruhr-vidék pedig különösképpen ellenséges volt. Az 1930-as választás kifejezetten bukásnak számított a jobb-közép kormánynak, amelyet most egy többségi ellenzék fogadott a Reichstagban.

Míg Brüning rendeletei kevés gazdasági fejlődést hoztak, a kormány igyekezett elkerülni az 1932-es elnöki választásokat, és abban reménykedtek, hogy náci segédlettel sikerül Paul von Hindenburg elnökségét meghosszabbítani. Hitler ezt elutasította, és Hindenburg ellen lépett fel az 1932-es elnöki választáson, másodikként futva be mindkét fordulóban. Több mint 35%-ot szerzett az áprilisi fordulóban.

Hindenburg feloszlatta a kormányt és újat nevezett ki a konzervatív Franz Papen vezetésével, amely azonnal új parlamenti választásokat indított. 1932 júliusában a Náci Párt 230 képviselői helyet nyert, ezzel a legnagyobb parlamenti párttá vált a Reichstagban. Mivel a nácik és kommunisták most többséget szereztek a parlamentben, egy középpárti kormány alakítása lehetetlenné vált. A Papen kormány bizalmatlansági indítványon, 84%-kal elbukott.

Papen és a Katolikus Centrum Párt tárgyalni kezdett a nácikkal egy új kormány alakításáról, de Hitler túl nagy követelményeket támasztott: kancellári címet követelt, és az elnök hozzájárulását a rendkívüli intézkedésekhez. Ajánlatát így elutasították, és mivel a náci párt a munkások támogatását nem nyerte el, néhány náci szimpatizáns is elpártolt tőlük.

1932. szeptember 12-én feloszlatták a Reichstagot, és ismét új választásokat írtak ki, féléven belül immár a másodikat. Az előjelek kedvezőtlenek voltak a náci párt számára. A november 6-án lezajlott új parlamenti választásokon az NSDAP kétmillió szavazatot veszített (az előző 37,3% helyett 33,1%-ot ért el). 230 képviselő helyett 196-ot szerzett.

Logikusan úgy látszott, Hitler és pártja rendkívül távol került a hatalomtól. Téves tehát az a felszínes (és hamis) egyszerűsítés, hogy Hitler választások útján került volna hatalomra. Papen és Schleicher tábornok féktelen hatalmi küzdelme azonban más útra vezette a német (és a világ)történelmet.

Mivel Papen nem tudott többséget szerezni, Hindenburg Schleicher tábornokot nevezte ki, aki azt ígérte, hogy többséget szerez a szociáldemokratákkal, és a disszidens náci frakcióval, akiket Strasser vezetett.

Papen meg akarta győzni Hindenburgot, hogy nevezze ki Hitlert kancellárrá, akit majd ő kézben tart. Amikor Schleicher koalíciós kísérlete megbukott, a parlament újabb menesztését kérte, de Hindenburg megbuktatta, és Hitlert kancellárnak, Papent pedig alkancellárnak nevezte ki. A kabinetnek 4 náci tagja volt, Hitler, Göring, Goebbels és Frick. 1933-ban Hitlert hivatalosan kancellárrá nevezték ki.

Hitlert éljenzik az Anschluss bejelentése után a Reichstagban

A Reichstag felgyújtása után, amellyel a kommunistákat vádolták, Hitler az állampolgári szabadságjogok felfüggesztését rendelte el. Sok kommunista és szociáldemokrata képviselőjelöltet börtönbe zártak, illetve külföldre üldöztek. A márciusi választásokon a nácik így már 43,9%-ot nyertek. A párt többséget szerzett a parlamentben a DNVP-vel való koalícióban. Hitler megszavaztatta az ú.n. Felhatalmazási Törvényt, mely diktátori jogokat biztosított neki. A törvény megszavazása során súlyos jogsértések történtek. A kommunista képviselőket kitiltották. A szociáldemokraták úgy tervezték hogy nem vesznek részt az ülésen, így nem lett volna meg a Parlament szavazóképessége, de a náci párt elfogadtatott egy olyan módosítást, mely szerint a hiányzó képviselőket jelenlévőknek kell tekinteni. Így a szociáldemokraták is részt vettek, és nemmel szavaztak, kivéve börtönbe zárt, vagy rejtőzködő 26 képviselőjüket. Mindezeken túl az SA körbevette az épületet, és megfélemlítették a képviselőket. Ebből következik, hogy mivel a törvény elfogadása a hatályos jogszabályok megsértésével történt, így az formailag érvénytelen. Ennek legfőbb jelentőssége elvi jellegű, mivel minden erre a törvényre alapozott jogszabály így formailag szintén érvénytelen, ezért nem igaz az a legenda, miszerint Hitler Németországa a német belső jog alapján jogszerűen követte volna el a genocídiumot. A kabinet ezután már a Reichstag kikerülésével adhatott ki rendeleteket és csak a kancellár által engedélyezett rendeleteket adhatta ki, és ez négy évig tartott volna. Természetesen a törvényt négy év múlva megújították.

Ezek után egy sorozat rendelet következett, amely betiltott minden más pártot és ellenzéki mozgalmat. Pár hónap alatt Hitler autoriter hatalmat nyert. Hindenburg meghalt 1934-ben. Új elnökválasztás kiírása helyett Hitler kabinetje egy új törvényt adott ki, amely az elnöki és kancellári jogokat összevonta, és azt a „Vezér és Nemzeti Kancellár” cím alatt Hitlernek adta. Ezt a rendeletet a náci párt szerint 90%-os többséggel megszavazták egy látszatszavazáson. Ezek után egy addig példátlan lépéssel Hitler elrendelte, hogy a hadsereg minden egyes tagja személyes esküt tegyen a személye iránti hűségre.

A Nagynémet Birodalom (Harmadik Birodalom)

Hitler beszédet mond - Hitlert komoly propaganda és személyi kultuszövezte

Ahhoz, hogy Hitler hatalma teljes legyen a párton belül, tisztogatást hajtottak végre. Ez 1934. június 29-30 közötti éjszakán történt. Ez volt a „hosszú kések éjszakája”. Letartóztatták Ernst Röhmöt, akit kivégeztek, illetve az SA és a párt több tagját. Ezután pedig mindenkitől megkövetelték a Hitlerhez való teljes engedelmességet.

Eközben fokozódott a háborús készülődés. Hitler meghirdette a versailles-i béke revízióját. 1935. március 16-án újra bevezették az általános hadkötelezettséget Németországban. Megkezdődött a légi és tengeri haderő fejlesztése. Németország nyugati határainál megkezdték a Siegfried-vonal erődítményrendszer építését. Ezekkel az intézkedésekkel megsértették a versailles-i béke több pontját, de Hitler semmibe vette ezeket a szerződéseket.

1935. szeptember 15-én hozta meg Hitler a Nürnbergi törvényeket. Ez megfosztotta a zsidókat a német állampolgárságuktól. Nem lehettek köztisztviselők, nemzeti hivatalnokok, nem utazhattak és sárga csillagot kellett viselniük. Ugyanakkor a horogkeresztes zászló lett Németország nemzeti zászlaja.

Az 1936-ban megrendezett Berlini olimpia tekintélyt szerzett Németországnak. (A nemhivatalos pontversenyben Magyarország harmadik helyezést ért el.)

Hamarosan Németország látványos külpolitikai sikereket ért el. Hitler igyekezett széttörni az országát bekerítő gyűrűt. 1935-ben a Saar-vidék népszavazás útján csatlakozott Németországhoz. 1936 márciusában a német hadsereg bevonult a demilitarizált Rajna-vidékre. 1938. március 12-én a német haderő bevonult Ausztriába, másnap pedig kimondták az Anschluss-ot. 1938 szeptemberében került megrendezésre a müncheni konferencia, amely az alábbiakat mondta ki:
1. A Szudéta-vidéket Németországhoz csatolják.
2. A magyar-lengyel területi követelésekben német-olasz döntőbíráskodás dönt.
Résztvett: Nagy-Britannia miniszterelnöke, Arthur Neville Chamberlain, Franciaország miniszterelnöke, Édouard Daladier, az olasz Duce, Benito Mussolini és Németország Führerje.
Ezzel Csehország sírját meg is ásták. Szlovákia 1939. március 14-én kikiáltotta függetlenségét. Március 15-én a német haderő megszállta Csehországot. Előző este a cseh Hácha elnök Berlinbe ment, hogy tárgyaljon Hitlerrel a helyzetről. Hitler megfenyegette őt, hogy légicsapásokat fognak országára mérni, ha nem egyezik bele a feltételeibe. Hácha ezek hallatán rosszul lett, de az éjszaka közepén mégis beadta a derekát. Így a németek Cseh-Morva Protektorátus néven megszervezték Németország legújabb részét. 1939. március 23-án a Memel-vidéket is annektálta Németország.

1938. november 9-én történt az úgynevezett kristályéjszaka. Ezt a nevet betört zsidó üzletek és zsinagógák ablakainak darabjairól kapta. Azon az éjszakán több millió ablaküveget törtek be Németországban. A náci rohamosztagosok zsidó üzleteket és zsinagógákat gyújtottak fel, de csak azután, miután kirabolták azokat.

Szövetségkötésekre is sor került. 1936. október 25-én megkötötték a Berlin-Róma tengelyt, november 25-én Németország és Japán kötötte meg az Antikomintern paktumot. 1939. május 22-én Németország és Olaszország kötötte meg az Acélpaktumot.

A háború első évei

Csehszlovákia után Hitler Lengyelországot szemelte ki magának, mint következő áldozatot. Az indok az volt, hogy a versaillesi béke szerint Kelet-Poroszország ugyan Németországé maradt, de az új Lengyelország kettébevágta a keleti német területeket, ugyanis Nyugat-Poroszország és Pomeránia egy része lengyel fennhatóság alá került. Így szárazföldi úton csak Lengyelországon át lehetett megközelíteni Kelet-Poroszországot Németországból. Ezt a területet nevezték korridornak, ami biztosította Lengyelország kijutását a Balti-tengerhez. A Führer úgy vélte: ha kirobbant egy lengyel-német háborút, akkor sem fognak fellépni a franciák, britek Varsóért, hiába biztosítják egyelőre Lengyelország területi sérthetetlenségét. Az egyetlen gondot a Szovjetunió jelentette: ha ő is csatlakozik a nyugatiakhoz, akkor a szovjetek, britek és franciák túl nagy falatok lettek volna a németeknek. Ezért Hitler ki akarta kapcsolni a kommunista óriást. A nyugat 1939 tavaszától tárgyalásokat folytatott Moszkvával, és ott megértéssel fogadták a német kezdeményezést is. Végül Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter felajánlotta Vjacseszlav Mihajlovics Molotov szovjet külügyi biztosnak a kelet-európai érdekek közös rendezését augusztusban. A szovjetek kis gondolkodás után fogadták Ribentropot, aki augusztus 23-án meg is érkezett. Az augusztus 24-ére virradó éjjel megszületett a Német-szovjet megnemtámadási szerződés, melynek titkos záradékában felosztották egymás közt Lengyelországot és a Baltikumot. Így minden akadály elhárult a kétfrontos háború elől. A német haderő szeptember 1-jén megindította a támadást a lengyelek ellen, s megkezdte a tőle haditechnikában jóval elmaradott lengyel erők felőrlését. Szeptember 3-án a britek, franciák hadat üzentek a Német Birodalomnak, azonban a várt támadás a nyugati fronton nem következett be. Szeptember 17-én a Vörös Hadsereg hadüzenet nélkül betört Kelet-Lengyelországba, így már két oldalról támadták a lengyel államot. Szeptember 27-én a Wehrmacht elfoglalta Varsót, s ezt a lengyel kapituláció követte. Megtörtént Lengyelország IV. felosztása: Nyugat- és Közép-Lengyelország Németországhoz, Kelet-Lengyelország pedig a SZU része lett. A német veszteség csak 46 000 katona volt, de a milliós lengyel sereg felőrlődött.

A Nyugat-európai hadjárat

Miközben a szovjetek keleten 1940 márciusára az úgynevezett téli háborúban legyőzték a finneket, és elvettek tőlük 50 000 km²-t. A nyáron erőszakosan annektálták a három balti államot, valamint Besszarábiát. Hitler 1940.áprilisban megindította Nyugat-európai hadjáratát. Először áprilisban Norvégiát és Dániát támadta meg a Wehrmacht, nagy sikerrel. Máj.10.-én - amikor Churchill lett a brit miniszterelnök - megindult a támadás Hollandia és Belgium ellen, amiknek fegyverletétele már a hónap végén a Führer kezében volt. Ezután jött Franciaország. A francia és a brit vezérkar Belgium felől várták a támadást, ahonnan az 1914-ben is jött, oda csoportosítva erőik zömét. Csakhogy a németek átkeltek az Ardenekken, s megindultak máj közepén a tengerpart felé, s azt elérve bekerítették az ellenséges erőket, majd felmorzsolták őket június elejére. Ezután a Wehrmacht megindult 1940.június 5-én Párizs irányába, s bevonult a francia fővárosba június 14.-én.A kormány és a főparancsnokság délre menekült. Még a vereség előtt az olaszok is hadat üzentek a már megvert franciáknak, de csak egy kis vonalat foglaltak el. Ezután Petain marsall fegyverszünetet kért, s a kapitulációt június 22-én aláírták a franciák, méghozzá ugyanabban a vasúti vagonban, ahol azt a németek írták alá 1918-ban. Ezzel megalázta Hitler a franciákat, de a németek engedékenyek voltak. Pl.:Dél-Franciaország nem került megszállás alá, s névileg Petain vezetésével önálló maradt. Az egyetlen ellenfél Nagy-Britannia maradt. A nácik sikereiket az újféle villámháborús stratégiának köszönhették, mely az 1. világháború elejitől nagyban különbözött. Ennek során a páncélosokkal és azt követő gépesített gyalogsággal áttörték az ellenség leggyengébb pontjait, majd katlanokat létrehozva kerítették be az ellenség erőit, melyet a tömeges repülőgép-bevetés is segített. Ez a mozgó tüzérség legeredményesebb kihasználása volt. A francia vereségben is segédkezett ez, mert a francia haderő még mindig az erődrendszereknél tartott.

Bukás – a háború utolsó évei

Berlinben 1945-ben fogságba esett német katonák

Az SS által meggyilkolt kényszermunkások exhumálása

Halottak Buchenwaldban a német kivonulás után (1945. április 24.)

Hitler halott – korabeli szalagcím

A korai nagy hadi sikerek következtében Hitler népszerűsége nőtt, Keitel például a franciák legyőzése után a Minden idők legnagyobb hadvezére névvel tüntette ki. Ennek ellenére a hadvezetéssel folyamatos vitákban állt. Az 1941-42-es téli vereségek a Szovjetunióban azonban összetörték a nagyszabású terveket. 1942 után a német haderő defenzívába kényszerült, és a többszörös számbeli fölény miatt, nagy veszteségekkel folyamatosan visszaszorult. Az 1941. decemberi, Moszkva elfoglalásáért indított támadást a szovjet hadsereg nemcsak visszaverte, hanem még további 120 km-rel vissza is szorította a Wehrmachtot. 1942 nyarán Hitler és a vezérkar ismét hatalmas offenzívát indított, és óriási területnyerés után szeptember elején a német hadoszlopok már Sztálingrád és a Kaukázus kapujában álltak. A rommá lőtt Sztálingrádban azonban hetekig tartó utcai harcokra kényszerültek. 1942. november végén szovjet ellentámadás indult, és 1943. február 2-án a 6. német hadsereg, von Paulus tábornagy vezetésével, megadta magát. Ez nagy fordulatot jelentett a II. világháború történetében. A teljesen sikertelen 1943-as júliusi kurszki csata után a hadvezetés bizalma megroppant Hitler vezetői képességeiben.

A kibontakozó Hitler-ellenes katonatiszti összeesküvés vezetői von Stauffenberg vezérkari tiszttel az élén 1944. július 20-án sikertelen bombamerényletet hajtottak végre Hitler kelet-poroszországi főhadiszállásán, Rastenburgban. A Führer elképesztő véletlenek következtében csak enyhe sérülést szenvedett. Ezután bizalmatlan és magába forduló lett. Folyamatosan vitázott katonáival és nem volt tisztában a tényleges hadászati helyzettel. Gyakran értelmetlen, ellentmondásos parancsokat osztogatott, elvesztette realitásérzékét. Valószínűleg maga a merénylet indította meg benne a pszichológiai összeomlás folyamatát.

A háború utolsó hónapjaiban berlini bunkerébe